DAX-reneszánsz
Ha volna egyházi gitárzene-történetírás, elfogulatlan és értékelvű, annak a lapjain bizonyára hosszú méltatást kapna Ferenczi Rudolf, akit a hazai katolikus ifjúsági zene- és énekkarok régóta Daxként ismernek. Veresegyházán június végén kisebb zenei ünnep, egyfajta jutalomjáték örvendeztette meg a gitáros misék kedvelőit. Ferenczi Rudolf harmincvalahány éves templomi működésének terméséből zenélt a szentmisén, s az azt követő koncerten, amelyet szerényen csak "találkozásnak" nevezett.
Ki ez a Ferenczi Rudolf? A munkáskörnyezetbe született fiút hegesztőnő édesanyja (!) egyedül nevelte. A fiatalembert nemcsak a szegénység, az autodidakta vágy, de a hetvenes évek fiatal papjai is formálták. Jelesül a Dorogon szolgálók. Legjobb dalai sűrűn hallhatók templomainkban: Áradj szét Lélek; Oly jó áldani az Urat; Nem vagyok rá méltó; Szívemből ünnepi ének árad; Magasztaljátok velem az Urat, s talán a legnépszerűbb, az Én Uram, én Istenem. Komponált teljes misét, gyermekdalokat és hoszszú éveken keresztül oszlopa volt a nagymarosi ifjúsági találkozóknak. II. János Pál 1991-es magyarországi látogatásán az ő zenélése pezsdítette föl a zsúfolt stadiont. Mi a titka zenéinek? Énekei liturgiára figyelő, fölösen nem ismétő, nem túldíszített, prozódiailag pontos, jól énekelhető kompozíciók. Áhítatot, érzelmeket keltők, de nem érzelgősek. Dax szolgál, s nem szolgáltat. Ma is kórházi alkalmazottként keresi a kenyerét, kis ének- és zenekarával, karitász munkát példaadóan végző feleségével, Évával néha egyházzenét vállal ott, ahova hívják. Zenéje az a gitárzene, az az áhítatot szolgáló magatartás, amelyre ma sokaknak szüksége volna. Egyházunk fiataljai saját megújulásuk egyik forrását köszöntik benne.
Deme Tamás